Romantikus kert – nem nehéz megvalósítani

A romantika, sok ember életében kiemelkedő szerepet játszik. Miért ne lehetne a kertünket is úgy kialakítani, hogy az a romantika stílusjegyeit képviselje? Számtalan lehetőségünk van, hogy a kertünk minél szebb és minél romantikusabb legyen, és még csak nem is szükséges nagyon költséges dolgokra gondolni. Mutatunk néhány ötletet, amelyek segítenek a romantikus hangulat megteremtésében a kertünkben.
Romantikus kert – nem nehéz megvalósítani

Egy fa, egy asztal és egy kis romantika

Mi is kell egy romantikus ebédhez? Egy szépséges kert, fákkal, bokrokkal, cserjékkel, virágokkal és egy olyan asztallal, illetve ülőalkalmatosságokkal, amelyek csakis a mi kényelmünket hivatottak szolgálni. Nagyon jó érzés egy-egy fárasztó napot követően, kivonulni a kertbe, kényelmesen elhelyezkedni egy széken és elkortyolgatni egy csésze kávét, teát, olvasgatni vagy csak elmélázni a nap eseményein. A romantikus hangulat még fokozottabb lehet ilyen környezetben este, amikor hangulatos fényeket gyújtunk. Még a több éve házasságban élők életét is felpezsdíti, ha ilyen romantikus környezetben költik el a vacsorát.

Ülősarok a kertben

Ha enni nem, csak borozgatni – ez is egy romantikus tevékenység – szeretnénk a kedvesünkkel gyertyafénynél, ezt is megtehetjük. Ebben az esetben egy hangulatos ülősarkot is kialakíthatunk a kertünkben, ahol jólesik kényelmesen elhelyezkedni, összebújni a párunkkal és nagyokat beszélgetni. Főleg, ha még telihold is van. Azt hiszem, ennél romantikusabbat el sem lehet képzelni egy kellemes nyári estén.

Lámpafüzér, gyertyák, hangulatfény

A romantikus hangulathoz a fények is hozzátartoznak. Ha nem szeretnénk csak az égitestre hagyatkozni, vagy gyakran szervezünk a barátokkal közös sütögetést, vagy a házastársunkkal gyakran szeretünk romantikázni, akkor egy lámpafüzér is megteremtheti azt a csodás hangulatot, amelyben annyira jól érezzük magunkat. Igazán nem nagy befektetés, de az érzés, amit nyújt a kerti környezetben, igazán felemelő lehet annak, aki oda van a romantikus pillanatokért.

A csobogó víz

Ha van egy rendezett és szép kertünk, de vágyunk valami igazán kellemesre és romantikusra, akkor mindenképpen érdemes megfontolni egy kis tó létrehozását, de az is kellemes látványt nyújt, ha egy úgynevezett csobogót hozunk létre a virágoskertben, a sziklakertben. A csöpögő, csobogó víz hangja és látványa nem csak romantikus hangulatot ígér, de nagyon megnyugtató hatása van a lélekre és az elmére egyaránt.

Medence a kertben

Mi lehetne romantikusabb, mint esténként, éjszakánként a saját kertünkben fürdőzni a csillagos ég alatt? A medence mellé helyezhetünk nyugágyakat, egy kis olvasósarkot, vagy egy romantikus bungalót, ami csakis a romantikus pillanatokat, estéket hivatott szolgálni.

Egyéb kerti díszek

A kerti romantikus hangulatot fokozhatjuk szobrokkal és a manapság ismét nagyon divatos kerekes kutat felállítani az udvaron, amelynek lehet, hogy nincs semmi funkciója, de szép, látványos és szentimentális hangulatot teremt.

Színek, textúrák, romantikus kiegészítők

Nagyon olcsón, akár egy-egy kerékgumiból is készíthetünk saját kezűleg romantikus dekorációkat a kertünkbe, amelyekbe aztán szebbnél - szebb virágokat is ültethetünk. Mi is lehetne romantikusabb a színes, illatozó virágoknál? A rózsalugas kifejezetten azt a célt szolgálhatja, hogy emocionális érzéseket keltsen bennünk.

A rózsalugas alá, akár egy kerti padot is felállíthatunk, ami szintén elősegíti, hogy a kedvesünkkel töltsünk ezen a helyen izgalmas, meghitt perceket.

Virágok minden mennyiségben

Nem csak a rózsa hozhat bennünket szentimentális hangulatba, hanem más virággal is elérhetjük ezt a hatást. Ültessünk különböző színű és magasságú virágokat a kertbe, a ház közelébe, a járdaszegélyhez.

Minél színesebb a kertünk, annál jobb lelkiállapotba kerülhetünk, és mindezért sehová sem kell elutaznunk. A saját otthonunkban és kertünkben is megteremthetjük azt a romantikus hangulatot, amivel még a kapcsolatunkat is tovább erősíthetjük.

Képek forrása: Pinterest

Kapcsolódó cikkek

Mire használható a kertben a purhab?

Mire használható a kertben a purhab?

Amikor a purhab kifejezést meghalljuk, akkor a legtöbbször a lakások szigetelésére gondolunk, pedig ennél sokkal több mindenre fel lehet használni. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk pár szuper tippet a kertbe.

5 okot is mutatunk, hogy miért ültessünk idén magaságyásba

5 okot is mutatunk, hogy miért ültessünk idén magaságyásba

A magaságyás nagyon praktikus. Mutatjuk is, hogy miért!