A kötött nyakkendő viselésének egyszerű szabályai

A nyakkendő nélkülözhetetlen kiegészítője a mai, modern férfi ruhásszekrényének. Már az ókori Rómában is viseltek a férfiak a nyakukban „nyakkendőt”, noha nem a mostani nyakkendőnek megfelelő ruhadarabot tekertek a nyakukra. Egy zsebkendőszerű anyaggal védelmezték a nyakukat és az arcukat, a menetelés közbeni felszálló por ellen.
A kötött nyakkendő viselésének egyszerű szabályai

A kötött nyakkendő már a 20. század elején megjelent, hiszen jóval megfizethetőbb volt az az anyag, amelyből a kötött nyakkendő készült, mint a selyem, amelyet ebben az időszakban csakis a gazdagabb személyek engedhették meg maguknak.

A kötött nyakkendő az egész megjelenést egyedivé teszi, nem beszélve a textúráról, amely kellemesen meleg és puha. A kötött nyakkendő egyedi alternatívája a klasszikus nyakkendőnek, amellyel egy kicsit kitűnhetsz a tömegből és egy kis pluszt adhatsz a hétköznapi viseletedhez. Nem kell félned attól, hogy a nyakkendő szúrni fog, mint kisebb korodban a nagyid kötött pulóvere, hiszen a kötött nyakkendő nem érintkezik a bőröddel, így irritációt sem okozhat.

A kötött nyakkendő kitüntetett gondoskodást és törődést igényel, de nagyon egyszerű a kezelésük, hiszen egyszerűen csak be kell tenni a mosásba, de azért vigyázz, hogy milyen hőfokon mosod, hiszen ki is nyúlhat és össze is mehet, ha nem a megfelelő programot használod mosás során. Viszont nagyon változatosan viselhető és nagyon sokféle öltözködést tesz lehetővé. A cikkben azt mutatjuk be, hogyan is viseld a kötött nyakkendőt.

A kötött nyakkendő, mint a hétköznapi és a klasszikus stílus közötti viselet

Sokan úgy tartják, hogy a kötött nyakkendő nem elég elegáns viselet és csakis hétköznapi kiegészítőként ajánlják és használják, pedig akár még esküvőre is felveheted, ha a megfelelő öltönyt választod hozzá. Például a tengerészkék kötött nyakkendő rendkívül elegáns. A nyakkendő első ránézésre is olyan, mint egy hagyományos nyakkendő. Poliészterből készült, de szőtt hatást kelt. Ez a klasszikus kötött nyakkendő olyan textúrával és részletekkel egészül ki, amelyeket más modelleken nem találsz meg.

Ha kötött nyakkendőt szeretnél viselni, de kicsit lazább stílusra vágysz, akkor a fehér tulipános kötött nyakkendő a legjobb választás, hiszen ez a nyakkendő kicsit eltér a klasszikustól és még a tömegből is kitűnhetsz, ha ezt viseled.

Farmeringgel is nagyszerűen mutat

Sokak szerint a legjobban farmeringgel passzolnak a kötött nyakkendők, így te is viselheted bátran ezzel a ruhadarabbal. A legjobb hatás érdekében az ingre felvehetsz egy kötött kardigánt, így biztos lehetsz abban, hogy elegáns és trendi lesz a megjelenésed. Akármilyen színű kardigánt is választasz, mindenképpen jó döntést hozol, ha a királykék kötött nyakkendő mellé teszed le a voksod, mivel ez a kiegészítő szinte bármilyen színhez illik.

Minden évszakban megtalálod a kedvedre való darabot és színt

Sokan azt gondolják, hogyha egy ruhadarab, vagy kiegészítő kötött, akkor azt csakis a téli hónapokban lehet viselni. Ez nincs így, hiszen a kötött nyakkendők egyik előnyös tulajdonsága, hogy minden évszakban viselhetők. A színek határozzák meg, hogy mely évszakban, melyik nyakkendőt veszed elő a ruhásszekrényedből. Miért ne dobhatnád fel nyáron a szürke vagy sötét színű öltönyödet egy élénk színű nyakkendővel? A világos aranyszínű kötött nyakkendő üde változatosságot csempész a szürke és néha unalmas hétköznapokba.

Azonban, ha az őszi és a téli hónapokban szeretnél némi színt vinni az öltözködésedbe, akkor a sötétkék, fehér-pasztellkék csíkos kötött nyakkendő a neked való darab, hiszen ez a nyakkendő maga a színek és a stílusok játékos keveréke.

Kapcsolódó cikkek

Hogyan kell megfelelően tisztítani az ezüst ékszereket

Hogyan kell megfelelően tisztítani az ezüst ékszereket

Az ezüst ékszerek megfelelő tisztítása megakadályozhatja, hogy kifakuljanak vagy tompává váljanak.

Mindennapi elegancia, három lépésben

Mindennapi elegancia, három lépésben

Még hogy az elegancia a nívós események sajátossága, sajátja? Ez nem több téves elgondolásnál.

A fürdőruhavásárlás 5 íratlan szabálya - csak nőknek

A fürdőruha vásárlás 5 íratlan szabálya - csak nőknek

Mindenki megtalálhatja a stílusának és az alakjának megfelelő fürdőruhát.