Mindennapi elegancia, három lépésben

Még hogy az elegancia a nívós események sajátossága, sajátja? Ez nem több téves elgondolásnál. Miért kellene egyáltalán az eleganciát elválasztani a hétköznapi stílusosságtól? Sőt miért ne léphetne elő az elegáns viselet úgy, mint a mindennapok fűszere, sztárja? Ez csupán pár könnyed választás kérdése!
Mindennapi elegancia, három lépésben

Hol érdemes kezdeni?

A gardrób átszabásával. Na persze első körben nem a fizikai szekrény átalakítása a cél, hanem a tartalmának újragondolása. Az elegancia megteremtéséhez nincsen szükség komoly anyagi terhet jelentő beruházásokra, pusztán egy-egy kisebb választás az, ami elindíthatja ezt a folyamatot.

Ugyanis az elegancia nem olyasvalami, ami egyszer csak betoppan a mindennapokba és akkor onnantól fogva ott marad. Hanem olyan irány, életérzés, amit újra és újra választani lehet, kell. Így teremthető meg a folytonossága. Mondjuk azzal, hogy konkrét példával is éljünk, hogy a mindennapokhoz különböző színű, fazonú ingek kötődnek. Egyik nap a zöld, másik nap a kék, harmadik nap egy kirívó lila? Ezek nyilván csak példák, a hagyományosabb pasztell árnyalatok is maradéktalanul elérhetőek. Tulajdonképpen a szín kiválasztásának kérdése egy az egyben személyre és adott esetben helyzetre szabott.

Kifejezetten vagány modellek is beszerezhetőek, amik az elegancia extravagáns oldalát mutatják meg inkább a nagyvilágnak. De természetesen a tradicionális megjelenésű verziók sem tűntek el a palettából, tehát aki a hagyományosabb öltözet híve annak sem kell lemondani a kézzel fogható, felölthető minőségről. Ez tehát az első lépés!

Le az előítéletekkel!

A második lépés leszámolni azokkal a sztereotípiákkal, amikre fentebb már utaltunk, amik így vagy úgy, de körbezárják az elegancia témáját. Ha az elképzelések helyett inkább a kíváncsiság az uralkodó, akkor megjelenhetnek azok a ruhadarabok, amik a lehető legjobban passzolnak az egyéniséghez. Harmadik lépésben pedig folytatódhat a bevásárlás egy kicsit nagyobb léptékben. Mert ha már az ing stimmel, akkor következhet mondjuk egy stílusos sport öltöny! Ez ám az ellenállhatatlan választás!

Kapcsolódó cikkek

Női ruha, női blúz, női dzseki - Tchibo webáruház

Női ruha, női blúz, női dzseki

A Tchibo webáruház kínálatát néztük át.

Női ruhák, blézer, sztreccsnadrág, szoknya a Tchibo webáruházból

Női ruhák, blézer, sztreccsnadrág, szoknya – Tchibo

A Tchibo webáruház heti kínálatából válogattunk.

Mindennapi elegancia, három lépésben

Mindennapi elegancia, három lépésben

Még hogy az elegancia a nívós események sajátossága, sajátja? Ez nem több téves elgondolásnál.